Utánpótlás DC verseny

Dág, 2024. június 23.

2024. június 23-án került megrendezésre Dágon a 2023-2024-es szezon utolsó, évzáró utánpótlás versenye. Hét egyesületből érkeztek a versenyzők, 11 csapattal.

Az I. és a II-III. Liga játékosai külön versenyszámban indulhattak, két fős csapatokban DC jelleggel (1-1 egyéni mérkőzésből és 1 páros meccsből állt egy összecsapás). Sajnos Tatáról nem érkeztek versenyzők, így egy kicsit „csalóka” a végeredmény, de akik ma ott voltak, azok az utolsó labdamenetig küzdöttek a végső győzelemért!

A verseny végeredménye:

I. Liga:

  1. Dág KSE I. (Varga Csanád – Varga Gréta)
  2. Kesztölc (Mihály Árpád – Salánki Krisztián)
  3. Eternit / Tatabánya (Kiss Réka – Hoffmann Tímea)

II.-III. Liga:

  1. Dág II. (Csipkés Mór – Varga Karina)
  2. Dág III. (Erős Ákos – Pósfai Sándor Zalán)
  3. Hármas holtversenyben:
    – Eternit / Esztergom (Góg Sümegi Barnabás – Bacsó Zalán)
    – Mogyorósbánya (Gyurkó Szonja – Takács Réka)
    – Dág IV. / Leányvár (Maróti Judit – Sinkovics Aurél – Szklenár Enikő)

Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek, és jó pihenést kívánunk a nyári szünetre!

A következő megyei asztalitenisz utánpótlás esemény a Dág KSE szervezésében megrendezésre kerülő nyári tábor lesz 2024. július 22-27. között, melyre korlátozott számban, de még van mód jelentkezni a csapatvezetőknél!

Vármegyei sikerek az NB-s csapatbajnokságokban

Lezárultak a küzdelmek az NB-s csapatbajnokságokban a 2023/2024-es szezonban, melyet vármegyei csapataink kiemelkedő eredményekkel zártak: két bajnoki címet is bezsebeltek, de a többi alakulat is szép teljesítményt nyújtott.

NB I. Nyugat

Tatai Atlétikai Club I. – 1. helyezés

„Egyesületünk egyes számú csapatának játékosgárdájában nem történt változás a tavalyi évhez képest, így a szezonkezdet előtt joggal remélhettünk egy újabb szép szereplést. Azonban az élet kissé közbeszólt: Epinger Marci sérülése miatt az első három összecsapáson Adamik Csenge, a negyediken Varga Bence kapott lehetőséget, a 8. és 9. fordulóban pedig Simon Ferenc sietett a csapat segítségére a sérülést szenvedő Béres Szabolcs helyett. Végül alakulatunk egyetlen, a lehető legkisebb különbséggel elszenvedett vereséget leszámítva hibátlan mérleggel hódította el az aranyérmet az NB I. Nyugati csoportjában. Örömteli, hogy Béres Szabolcs egyetlen mérkőzést veszítve a bajnokság legjobbja lett, Bak Imre a harmadik legjobb volt idén, Epinger Márton 17 évesen a 7., Daru Zsolt pedig az egyéni ranglista 11. helyén végzett.” – tájékoztatott Varga Bence, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Bak Imre, Béres Szabolcs, Daru Zsolt, Epinger Márton, Adamik Csenge, Simon Ferenc, Varga Bence

NB II. Észak-Nyugat

Tatai Atlétikai Club II. – 2. helyezés

„Eredményes szezont tudhatunk magunk mögött. A megszokott arcok mellett idén a csapatunkat erősítette Simon Ferenc, aki országosan elismert szakember a pingpongos berkeken belül mind edzőként, mind pedig játékosként. Simi mindösszesen 2 meccset veszítve, a bajnokság legjobb egyéni teljesítményét nyújtva járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez. Adamik Csenge és Pattantyús Petra számos alkalommal törtek borsot férfi sporttársaik orra alá: mindketten 60% fölötti eredménnyel zárták a szezont. Nagy Balázs és Barassó Máté egész évben stabilan szállították a tőlük megszokott szép eredményeket, jómagam pedig rengeteget fejlődtem idén, ami számomra külön öröm. Habár voltak necces pillanatok, azt gondolom, hogy maximálisan elégedettek lehetünk.” – számolt be Varga Bence, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Adamik Csenge, Pattantyús Petra, Simon Ferenc, Nagy Balázs, Barassó Máté, Varga Bence

Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület I. – 6. helyezés

„Az Esztergomi Asztalitenisz SE NB2-es szezonja felülmúlta a várakozásokat. Az egyesület célkitűzése a következő szezonban történő NB2-es szereplés jogának kivívása, így legrosszabb esetben a 8. hely megszerzése volt. Az egész idényben egységes csapat ezt a célkitűzést nagy mértékben felülmúlva végül a 6. helyet szerezte meg, mely az elmúlt mintegy 20 év legjobb eredménye. Már az őszi szezonban éreztük, hogy csapatunkat ebben az idényben a kiesés veszélye messze elkerüli. A csapat legeredményesebb játékosa Petkovics Barnabás lett 58%-os eredménnyel. A szezon elején Váli Zsolt a sérülése miatt alacsonyabb osztályba került nevezésre, de szerencsére felépült és mint feljátszó, tudta segíteni csapatunkat több mérkőzésen is, szintén 58%-os eredményt elérve. Az egyesület vezetése ezúton is gratulál a szép eredményhez!” – értékelt Horváth Ákos, az egyesület szakosztályvezetője.
A csapat tagjai: Petkovics Barnabás, Szklenár Máté, Dr. Pálinkási Csaba, Horváth Ákos, Váli Zsolt, Haraszti Jenő, Fekete László

NB III. Közép-Dunántúl

Vértesszőlősi Sportegyesület – 1. helyezés

„A tavalyi bajnokság megnyerése után csapatunk nem vállalta az NB II-es tagságot, mivel tudtuk, hogy a magasabb osztályhoz erősíteni kellett volna. Ezzel szemben az történt, hogy a csapat legkorosabb tagja /Kovács Csaba/ bejelentette, hogy az idei bajnokságban már csak beugróként számíthatunk rá. Helyét az új idényre Kaposi Péter vette át. A célkitűzésünk ebben az évben is minimum valamelyik dobogós helyezés megszerzése volt. Az év folyamán többször is állandó játékosaink pótlásával kellett megküzdenünk, de ezt szerencsére egy mérkőzés kivételével jól megoldottuk. Ami nagyon fontos, hogy a legmegbízhatóbb párosunk /Illés Roland-Saláta Ferenc/ az idei bajnoki évadban is minden mérkőzését megnyerte, és „második” párosunk /Szakál Béla-Kaposi Péter/ ha kisebb-nagyobb egyet nem értések árán is, de többségében hozták mérkőzéseiket, így 14 esetben 2:0-ás előnnyel, és 6 alkalommal, döntetlennel kezdhettük az egyéni mérkőzéseket. A szezonban csapatunk legjobb játékosa Szakál Béla lett /67 mérkőzés, 88%-os teljesítmény/, akinek még jobb lehetett volna az eredménye, de több biztos győzelmű mérkőzésen nem játszott. Illés Roland a szinte teljes szezont végig játszva, a csapat legmegbízhatóbb játékosa lett /76 mérkőzés, 82%-os teljesítmény/. Sajnos Saláta Ferenc a bajnokság folyamán többször is sérülésekkel bajlódott, de még így is sikerült segítenie a csapatot /64 mérkőzés, 67%-os teljesítmény/. Kaposi Péter kiválóan oldotta meg a beugrást, és végig kitartóan hallgatta párostársa „jó tanácsait” /70 mérkőzés, 41%-os teljesítmény/. A két kisegítő emberünk Kovács Csaba /16 mérkőzés, 63%-os teljesítmény/ és Baloghy Péter /11 mérkőzés, 36%-os teljesítmény) is minden dicséretet megérdemel, hogy győzelmeikkel hozzájárultak csapatunk meneteléséhez. Az idei bajnokság megnyerését annak köszönhetjük, hogy egész évben nagy akarással, és megbízható játékkal, azokon a mérkőzéseken, ahol mind a 4 kezdő játékosunk játszott, csak egyszer vesztettünk. A bajnoki cím ismételt elnyerése meghozta kedvünket, és egy erősítéssel belevágunk jövőre az NB II-es bajnokságba, ahol a cél a bennmaradás elérése lesz… reméljük sikerrel.” – fogalmazott Saláta Ferenc, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Illés Roland, Saláta Ferenc, Szakál Béla, Baloghy Péter, Kovács Csaba, Kaposi Péter

Dág Községi Sportegyesület – 4. helyezés

„A 2023-24-es szezonban a csapat a dobogón szeretett volna végezni a bajnokság végén. Ehhez minden feltétel adott volt. Egy jó őszi szezon után sajnos Szikora Bence sérülése keresztül húzta a csapat számítását. Pedig a „hátsó” emberek is felnőttek a dobogós helyre. Az utolsó három fordulóban már Szikora Ágoston is sérülten játszott, az utolsó mérkőzést sajnos fel is kellett adnia, pedig ott a bronzéremért folyt a csata. A csapat igy a negyedik helyen végzett, a fent említettek alapján ez így szép eredmény. A csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, a szerencse kicsit állhatott volna jobban mellénk. Jövőre újra megpróbáljuk!” – számolt be Pósfai Zsolt, az egyesület szakosztályvezetője.
A csapat tagjai: Szikora Bence, Szikora Ágoston, Szikora Márton, Szikora Kristóf, Jókai Csongor, Elek Tamás, Varga László, Pósfai Zsolt

TOP12 2023-2024. végeredmény

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség 2024. június 16-án Esztergomban rendezte meg az évzáró TOP12 versenyt mindhárom megyei osztályban. A versenyre végül a megye I-ben 7 résztvevővel, a megye II-ben 12 résztvevővel, a megye III-ban pedig 9 résztvevővel került sor. Szoros, élvezetes és sportszerű mérkőzések után az alábbi végeredmények alakultak ki.

Gratulálunk a bajnokoknak, a dobogón végzett játékosoknak, és valamennyi résztvevőnek az elért eredményhez! Köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban a segítséget Wiszt Péternek, Palkovics Jánosnak és Pósfai Zsoltnak, és köszönjük a helyszín biztosítását az Esztergomi ASE csapatának! A verseny elején megsérülő Dósa Mihálynak ezúton is jobbulást kívánunk!

Megye I. osztály

  1. Váli Zsolt (Esztergom)
  2. Makovics Tamás (Esztergom)
  3. Haraszti Jenő (Esztergom)
  4. Senkál Lajos (Tata)
  5. Pósfai Bendegúz (Dág)
  6. Kovács Milán (Vértesszőlős)
  7. Licul László (Tata)

Megyei II. osztály

  1. Mészáros Kornél (Kesztölc)
  2. Mihály Árpád (Kesztölc)
  3. Helmayer Norbert (Annavölgy)
  4. Bognár Miklós (Pilismarót)
  5. Somogyi Péter (Pilismarót)
  6. Biszak Mihály (Annavölgy)
  7. Schmidt István (Esztergom)
  8. Kálmán Zoltán (Dág)
  9. Steiner Ákos (Szomód)
  10. Benkovics László (Pilismarót)
  11. Bors Péter (Esztergom)
  12. Dósa Mihály (Leányvár)

Megyei III. osztály

  1. Bogyó László (Tatabánya)
  2. Czitrovszky Tamás (Tatabánya)
  3. Hoffmann Péter (Tatabánya)
  4. Klinger Zsolt (TABAK)
  5. Kara Zoltán (Kesztölc)
  6. Szele Dániel (Esztergom)
  7. Szabó Mátyás (Esztergom)
  8. Tőke Melinda (TABAK)
  9. Csákfalvi László (TABAK)

Megyei Csapatbajnokság 2023-2024. végeredmény

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett 2023-2024-es megyei csapatbajnokságok hivatalos végeredménye:

Megye I. osztály

  1. Esztergomi ASE II.
  2. Dág KSE II.
  3. Ácsi Kinizsi SC

Megyei II. osztály

  1. Annavölgyi Bányász SE
  2. Pilismarót SC I.
  3. Dág KSE III.

Megyei III. osztály

  1. Tatabánya I.
  2. Tatabánya II.
  3. Tarján

A bajnokságok teljes végeredménye mellékelten, illetve valamennyi mérkőzés hivatalos eredményével, tabellájával és az egyéni ranglista eredményekkel elérhető a KEMATSZ honlaphoz kapcsolódó Drive felületen:

KEMATSZ DRIVE

TELJES VÉGEREDMÉNYEK

Az eredményhirdetésre 2024. június 16-án Esztergomban került sor a TOP12 versenyt követően.

Gratulálunk a bajnokoknak, a dobogón végzett csapatoknak, és valamennyi résztvevőnek az elért eredményhez!

 

VII. Megyei Utánpótlás Edzőtábor – Dág 2024. július 22-27.

Utánpótlás asztalitenisz edzőtábor Dágon 2024.07.22-07.27-ig.

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a nyári megyei utánpótlás edzőtábor – sok színes programmal, edzésekkel és egy rekordkísérlettel várjuk a táborlakókat. A záró napon a szokásos sportnap, versenyek, koncert!

A tábor tervezett programja:

  • utánpótlás edzések, nevelő és fejlesztő programok
  • 100 éves a magyar asztalitenisz – 100 óra asztalitenisz a tábor alatt! Rekord kísérlettel tisztelgünk a múlt, a jelen és a jövő játékosai előtt.
    • 72 óra folyamatos asztalitenisz játék!!!
    • 24 óra minden korosztálynak – utánpótlás – felnőtt – veterán.
    • A rekordkísérlettel a daganatból kigyógyult gyerekek sportolását segítő Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítvány munkájának támogatására gyűjtünk felajánlásokat.
  • Asztalitenisz verseny a tábor utolsó napján a sportnap keretében – a versennyel tisztelgünk azon játékosok előtt, akik már az égi asztalokon játszanak.
  • A tábor alatt minden éjszaka asztalitenisz verseny 20.00-tól 06.00-ig!
  • Terveink szerint az M4 riportot készít a rekordkísérletről.

További részletek Pósfai Zsolttól, tel: 06-30-9342-381.

KEM-ATSZ Utánpótlás DC Kupa Dág, 2024.06.23.

A verseny célja:

Játék és versenyzési lehetőség biztosítása a Komárom-Esztergom vármegyében játszó igazolt, amatőr és hobbi utánpótlás asztaliteniszezők részére.
A versenyszámokban induló játékosokat kérnénk a tudásszintjüknek megfelelő versenyszámba nevezni!
Az egyes versenyszámokban az igazolt és nem igazolt játékosok nem lesznek külön bontva. A lányok nevezhetnek a fiúk közé is. /I-II. versenyszámok /
Az egyes versenyszámokba történő nevezések elbírálásánál, és a sorsolások kialakításánál az UP Csapatbajnokság Ligáinak ranglistái lesznek a mérvadóak.
Az egyes Ligákban szereplő játékosok felfelé nevezése lehetséges, lefelé nem. /Pl. 3. Ligás játékos nevezhet az I. versenyszámba, de 1. Ligás játékos nem indulhat a II. versenyszámban.
Minden játékos csak egy versenyszámban indulhat.
Azon játékosok, akik esetleg nem indultak az UP Csapatbajnokság egyik Ligájában sem, és új játékosként csatlakoznak a versenyrendszerhez – besorolásukat a versenybíróság felülbírálhatja – egyeztetve a nevező egyesület vezetőjével.

Versenyszámok:

  • Versenyszám – I. Liga játékosai részére/kivétel a felfelé nevezett játékosok
  • Versenyszám – II-III. Liga játékosai részére. / kivétel a felfelé nevezett haladó játékosok

A verseny ideje:

2024.06.23. (vasárnap) – kezdés: 9:00 órakor
8:00 óra: Kapunyitás, 8:50 óra: Megnyitó

A verseny helyszíne:

2522 Dág, Hunyadi János u. 1. (Oszuska M. Sportcsarnok)

Versenybírók: 

  • Pósfai Zsolt
  • Varga László
  • Pósfai Bendegúz

Nevezés:
Előzetesen, írásban a következő e-mail címre: posfai.zsolt@invitel.hu (név, egyesület, születési dátum és kategória megnevezésével!)
Nevezések beérkezésének határideje: 2024.06.20. (csütörtök) 22:00 óra
További információk: Pósfai Zsolt, tel: 06309342381

 Díjazás:

A versenyszámok helyezettjei kupa és érem díjazásban részesülnek.

A verseny lebonyolítása:

A mérkőzések 10 db JOOLA 2000S asztalon, JOOLA FLASH labdával kerülnek lebonyolításra. A két fős csapatok rövidített DC rendszerben küzdenek meg egymással, azaz egy-egy egyéni és egy páros mérkőzés kerül lejátszásra, a beírt mérkőzéslap alapján. A versenyszámok csoportmérkőzésekkel kerülnek megrendezésre. Minden mérkőzés 3 nyert játszmáig tart.

Nevezések számától függően a változtatás jogát fenntartjuk.

Egyéb:

  • A verseny résztvevői kötelesek sportöltözetben megjelenni. A játéktérben csak sportcipőben lehet tartózkodni. Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a szervezők felelősséget nem vállalnak.
  • Sportorvosi igazolás nem szükséges, mindenki saját felelősségére indulhat.
  • A verseny folyamán felmerülő egyéb kérdésekben a MOATSZ érvényben lévő szabályzata
    az irányadó.
  • A verseny során fotók és videók készülnek, amelyek a támogató szervezetek felé továbbításra kerülnek, valamint a KEMATSZ és a Dág KSE weboldalán és Facebook oldalán közzétételre kerülnek.
  • A versenyre való nevezéssel, illetve az esemény helyszínére történő belépéssel az érintettek az adatkezeléshez hozzájárulnak.

Dág, 2024.06.05.

Pósfai Zsolt
KEMATSZ Utánpótlás koordinátor

Szövetségi tájékoztatás a bajnokságok zárása és a TOP12 verseny kapcsán

Tisztelt Csapatok, Csapatvezetők!

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett megyei bajnokságok zárása és az évzáró TOP12 verseny megrendezése kapcsán az elnökség nevében szeretnék veletek ismét információkat megosztani:

  • A Megye I. és II. osztály esetében az érintett csapatoknak kiküldött hiánypótlási felszólításokban foglaltakat a Tatai AC IV és az Ácsi Kinizsi csapata pótolta a megadott május 31-i határidőre. Sajnos a TABAK I., a TABAK II., az ATC Tokod, a Kisbér és a Mogyorósbánya csapata esetében erre nem került sor, így esetükben a szövetség elnöksége a 2024. június 5-i ülésén a mellékelt határozatokat hozta. A bajnokságok hivatalos végeredményét ezeknek a határozatoknak a figyelembe vételével határozza meg az elnökség, és továbbítja azt a MOATSZ felé.
  • A szövetség elnöksége bízik benne, hogy a 2024/2025-ös bajnokságok esetében nem lesz szükség hasonló szankciókra. Az elnökség igyekszik majd időben tájékoztatást adni a bajnokságok tervezett versenykiírásáról, és segíteni szeretne minden csapatnak abban, hogy meg tudjanak felelni a kiírásnak és a bajnokságok rendben, jó hangulatban, a szabályok betartásával kerüljenek lebonyolításra. Ahhoz, hogy el tudjuk kerülni a hasonló szankciókat, már a bajnokságok elején minden csapat esetében ellenőrizni fogjuk a versenykiírásnak történő megfelelést és a következő szezonban nagyobb figyelmet fogunk fordítani arra is, hogy a mérkőzéshalasztások is a versenykiírásban foglaltaknak megfelelően történjenek.
  • A 2023/2024-es csapatbajnokságok hivatalos végeredménye hamarosan elérhető lesz a KEMATSZ honlapján és a Drive felületen, a díjak átadására pedig a 2024. június 16-án Esztergomban sorra kerülő TOP12 verseny során fogunk sort keríteni! Kérjük, hogy az érintett csapatok képviselői lehetőség szerint jelenjenek meg, hogy a kupákat, érmeket átadhassuk számukra!
  • Ahogy korábban is jeleztük, a TOP12 versenyre való jogosultságot az összes lejátszott mérkőzés alapján határoztuk meg, de azok a játékosok, akik esetében a versenyengedéllyel vagy a sportorvosi engedéllyel probléma volt a bajnokság során, és ez nem kerül pótlásra május 31-ig, nem jogosultak a részvételre. A meghívásokat, értesítéseket ennek megfelelően küldtük ki az érintett játékosoknak. A TOP12 versenyre jogosultak listáját is hamarosan elérhetővé tesszük a KEMATSZ honlapján. 2024. június 12-ig szeretnénk kérni mindhárom osztály esetében a 12 legjobb egyéni eredménnyel rendelkező, részvételre jogosult játékostól, hogy jelezze, hogy részt tud-e venni a versenyen. Visszamondás esetén ezt követően a 4 tartalék játékos (adott sorrendben) kerül meghívásra a versenyre.

Üdvözlettel:

Varga László
KEMATSZ elnök

HATÁROZAT_2024_06_05_Megye2_TABAK

HATÁROZAT_2024_06_05_Megye1_Kisbér

HATÁROZAT_2024_06_05_Megye1_Tokod

HATÁROZAT_2024_06_05_Megye2_Mogyorósbánya

HATÁROZAT_2024_06_05_Megye1_TABAK