Komárom-Esztergom Vármegyei Utánpótlás Egyéni Bajnokság 2024.

Dág, 2024. november 23.

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség (KEMATSZ) 2024. november 23-án rendezte meg a Vármegyei Utánpótlás Egyéni Bajnokságot Dágon, az Oszuska Miklós Sportcsarnokban. Két héttel a Diákolimpia Vármegyei selejtezőjét követően ismét szép számmal gyűltek össze a gyerekek, hogy ezúttal 11 versenyszámban (U11, U13, U15 és U19 fiú és lány egyéni kategóriákban, valamint nyílt fiú páros, nyílt lány páros és nyílt vegyes párosban) mérjék össze a tudásukat. Végül 10 versenyszám került megrendezésre az U11 lány egyéni kivételével. A versenyen az igazolt és a nem igazolt játékosok is indulhattak, akik a vármegyei egyesületekben asztaliteniszeznek.

Összesen 28 fiú (köztük 14 igazolt) és 9 lány (köztük 1 igazolt) játékos indult a versenyen, melyen mindenki a saját korosztályában, valamint egy korcsoporttal feljebb indulhatott. A lányok a saját korosztályuknak megfelelő fiú egyéni kategóriában is versenyezhettek. A gyerekek 7 egyesületet képviseltek (Tatai AC, Esztergomi ASE, Dág KSE, Eternit Nyergesújfalu, Mogyorósbányai ASE, Leányvár és TABAK). A reggel 9 órai kezdést követően a rengeteg mérkőzés végén délután 4 órakor került sor az utolsó eredményhirdetésre, pedig 10 asztalon folytak a küzdelmek. A hosszú nap során mindenkinek lehetősége volt nagyon sokat játszani, voltak olyan játékosok, akik több mint 15 meccset játszottak a nap során. A verseny jó hangulatban zajlott, sportszerű mérkőzéseken dőltek el a küzdelmek. Ez a verseny is remekül szolgálta a Megyei Szövetség azon kezdeményezését, hogy Komárom-Esztergom Vármegyében egy jó pingpongos közösség alakuljon ki, akik szívesen járnak össze versenyekre, mini (egynapos) és hosszabb edzőtáborokra, összetartásokra.

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöksége ezúton is köszönetét fejezi ki a házigazda Dág KSE AC csapata felé, hogy nagyszerű körülményeket teremtettek a versenynek!

Folytatás az Vármegyei Utánpótlás Csapatbajnoksággal, melynek fordulóira a tervek szerint 2024. december közepén és 2025. januárjában kerül sor.

Eredmények (az igazolt játékosok nevei vastagon kiemelve):

Nyílt fiú páros
16 nevező
Végeredmény:

  1. MIHÁLY ÁrpádSZKLENÁR Zsombor /TABAK – Piliscsévi Sportegyesület-Leányvár/
  2. BACSÓ BenceRICKER SIPOS Cody /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/
  3. VARGA Csanád – CSIPKÉS Mór /Dág Községi Sportegyesület/
    és SZABÓ MátyásSZELE Dániel /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/

Nyílt lány páros
4 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA Gréta – VARGA Karina /Dág Községi Sportegyesület/
  2. KISS Réka – SZOBEK Valentina /Eternit SE Nyergesújfalu – Tatai Atlétikai Club/
  3. GYURKÓ Szonja – TAKÁCS Réka /Mogyorósbányai Asztalitenisz Sportegyesület/
    és SZKLENÁR Enikő – JUHÁSZ Emese /Piliscsévi Sportegyesület-Leányvár – Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/

Nyílt vegyes páros
9 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA GrétaVARGA Csanád /Dág Községi Sportegyesület/
  2. SZOBEK Valentina – MOLNÁR Bence /Tatai Atlétikai Club/
  3. VARGA Karina – CSIPKÉS Mór /Dág Községi Sportegyesület/
    és KISS Réka – SZABÓ Péter /Eternit SE Nyergesújfalu/

U11 fiú egyéni
10 nevező
Végeredmény:

  1. BACSÓ Zalán /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/
  2. BARTA Ferenc Jenő /Tatai Atlétikai Club/
  3. PÓSFAI Sándor Zalán /Dág Községi Sportegyesület/
    és GÓG SÜMEGI Barnabás /Eternit SE Nyergesújfalu/

U13 fiú egyéni
19 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA Karina /Dág Községi Sportegyesület/
  2. KREITL Ádám /Tatai Atlétikai Club/
  3. SIMON Dorián /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/
    és BARTA Ferenc Jenő /Tatai Atlétikai Club/

U15 fiú egyéni
20 nevező
Végeredmény:

  1. SZALADOS Botond /Tatai Atlétikai Club/
  2. VARGA Gréta /Dág Községi Sportegyesület/
  3. KISS Réka /Eternit SE Nyergesújfalu/
    és RICKER SIPOS Cody /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/

U19 fiú egyéni
16 nevező
Végeredmény:

  1. SZALADOS Botond /Tatai Atlétikai Club/
  2. VARGA Csanád /Dág Községi Sportegyesület/
  3. MIHÁLY Árpád /TABAK/
    és SZKLENÁR Zsombor /Piliscsévi Sportegyesület-Leányvár/

U11 lány egyéni
1 nevező – Nem került megrendezésre

U13 lány egyéni
5 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA Karina /Dág Községi Sportegyesület/
  2. GYURKÓ Szonja /Mogyorósbányai Asztalitenisz Sportegyesület/
  3. TAKÁCS Réka /Mogyorósbányai Asztalitenisz Sportegyesület/
    és JUHÁSZ Emese /Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület/

U15 lány egyéni
8 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA Gréta /Dág Községi Sportegyesület/
  2. KISS Réka /Eternit SE Nyergesújfalu/
  3. VARGA Karina /Dág Községi Sportegyesület/
    és SZOBEK Valentina /Tatai Atlétikai Club/

U19 lány egyéni
4 nevező
Végeredmény:

  1. VARGA Gréta /Dág Községi Sportegyesület/
  2. KISS Réka /Eternit SE Nyergesújfalu/
  3. SZOBEK Valentina /Tatai Atlétikai Club/
    és SZKLENÁR Enikő /Piliscsévi Sportegyesület-Leányvár/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük