Tájékoztatás a 2024-2025-ös megyei csapatbajnokság kapcsán

2024. augusztus 5.

Tisztelt Csapatok, Csapatvezetők!

Az elmúlt hetekben valamennyi Komárom-Esztergom megyei csapat képviselőjével volt alkalmunk egyeztetni a 2024-2025-ös vármegyei I. és II. osztályú csapatbajnokságok tervezett kiírása kapcsán. Örülünk annak, hogy szinte valamennyi csapat pozitívan fogadta a tervezett versenykiírást és a sporttörvény előírásainak megfelelően (a megyei szövetség a továbbiak csak olyan csapatbajnokságot rendezhet, ahol a sportorvosi engedély megléte kötelező) igyekszik majd a szükséges sportorvosi engedélyeket is megszerezni a bajnokságokba nevezésre kerülő játékosok számára.

A megbeszélések tapasztalatait és az e-mailen kapott visszajelzéseket is figyelembe véve igyekeztünk a versenykiírást véglegesíteni, amit ezúton mellékelten küldünk.

A tavalyi évhez hasonlóan a Ponger regisztráció és a benevezésre kerülő játékosok számára a versenyengedély kiváltása kötelező. Ennek a díja a MOATSZ rendelkezése alapján a 2024-2025-ös bajnoki évre 4.000 Ft lesz (az előző évben ingyenes volt a korábbi 2.000 Ft helyett). A 4.000 Ft-os díj tartalmaz 1.000 Ft értékben egy kötelező egészségügyi biztosítást a játékosok számára, amely szintén sporttörvényi előírás. A MOATSZ tájékoztató levelét a versenyengedélyek kapcsán mellékelten küldjük.

A sportorvosi engedélyeknek az első bajnoki fordulóig meg kell lenni ahhoz, hogy az adott játékos jogosult legyen a szereplésre. Javasoljuk mindenkinek, hogy ezt mielőbb intézze, mert kevés az elérhető sportorvos Komárom-Esztergom megyében, és sokuknál már nagyon kevés a szabad időpont szeptember közepéig. Érdemes lehet egyénileg időpontot kérni, tapasztalataink alapján ez sokkal egyszerűbb, mint egyben több személynek, egy teljes csapatnak. Azzal is segíteni szeretnénk a csapatoknak, hogy összegyűjtöttük a megyében, illetve a környező megyékben elérhető sportorvosok listáját, melyet szintén mellékelten küldünk. És küldjük továbbá a sportorvosi engedély mintáját, amit a sportorvosnak kell lepecsételni és a vizsgálathoz kapcsolódó sportolói kérdőívet is.

A bajnokságok tervezett kezdete szeptember 16. vagy 23. lenne, így alapesetben december közepéig a pótlási hetekkel együtt is be lehet fejezni az őszi szezont. Igyekszünk kitolni a kezdést, hogy a csapatok játékosai addig el tudják intézni a sportorvosi engedélyeket.

Szeretnénk kérni a csapatokat, hogy augusztus 16-ig előzetesen jelezzék, hogy melyik bajnoki osztályban hány csapattal kívánnak majd nevezni, hogy fel tudjuk mérni, hogy az egyes bajnoki osztályokban hány csapat részvételével számolhatunk, és a tavalyi évhez hasonlóan indítsunk-e valamilyen formában vármegyei III. osztályú bajnokságot. Arról is szeretnénk kérni majd információt, hogy a sportorvosi engedélyek intézésével melyik csapat hogyan áll, mikorra van időpontjuk, hogy a bajnokságok tervezett kezdési időpontját is mérlegelni lehessen.

A szokásos kibővített elnökségi ülés tervezett időpontja 2024. augusztus 29., tervezett helyszíne Dág. Erre vonatkozóan külön meghívót fogunk küldeni hamarosan a csapatok képviselőinek a pontos dátum megjelölésével.

A nevezéseket ezen az elnökségi ülésen fogjuk véglegesíteni, és ez alapján fogjuk a 2024. évi tagdíjak és a 2024-2025-ös bajnokságra szóló nevezési díjak kapcsán a számlákat kiállítani és a csapatok részére kiküldeni. A tagdíjakat és a nevezési díjakat kérjük majd a bajnokságok kezdetéig befizetni, ez feltétele a bajnokságban történő részvételnek.

A versenykiírásban szerepel, hogy a bajnokságokat a Ponger rendszerben adminisztráljuk a MOATSZ előírásainak megfelelően. A terveink szerint viszont az eddig megszokottak szerint, a mérkőzéslapok papíralapú vezetésével, és annak szkennelt, befotózott beküldésével a megyei szövetség részére a csapatok teljesítik a mérkőzéslapokra vonatkozó kötelezettségeiket. Az eredményeket továbbra is fogjuk vezetni az eddig megszokott EXCEL táblázatokban, és a beküldött mérkőzéslapok elérhetők lesznek a KEMATSZ honlapján. A Ponger rendszerbe a szövetség elnöksége fogja a mérkőzéslapokon szereplő eredményeket felvezetni a mérkőzések pótlására szolgáló szüneti heteket követő időszakokban.

A halasztások kérdésére az idei évben nagyobb figyelmet fogunk fordítani, a versenykiírásnak megfelelően a halasztott mérkőzéseket legkésőbb az erre szolgáló, következő szüneti héten lehet pótolni. Mivel a meccslapokat a szüneti heteket követően visszük fel a Ponger rendszerbe, ezért a halasztott mérkőzésekről is be kell érkeznie majd időben a meccslapoknak.

Várjuk a csapatvezetők levelét a tervezett nevezések és a sportorvosi engedélyek intézése kapcsán!
Bármilyen kérdés, kérés esetén várjuk a megkereséseket!

Üdvözlettel:
Varga László
elnök
a KEMATSZ elnöksége nevében

KEMATSZ CSB versenykiírás 2024-2025
Versenyengedélyek megújítása
Sportorvosi rendelések 2024
Asztalitenisz sportorvosi igazolás sablon
OSEI sportolói kérdőív

Megyei asztalitenisz sportsikerek a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-Bajnokságán Lisszabonban

A Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- Bajnokságán az asztalitenisz versenyek során szép sikereket ért el a magyar csapat, köztük megyénk sportolói.

Az utánpótlás fiúk között a Trappancs Utánpótlás csapatából a 16 éves vese- és májtranszplantált Varga Dominik (Tarján) előbb egyéniben, majd Móricz Barnabással párosban is bronzérmet szerzett.

A férfiak asztalitenisz versenyében Bácsi Bernát aranyérmet, Szendi János (Tata) pedig bronzérmet szerzett. Szendi János kétszeres vesetranszplantált, életigenlő ember, akit egész életében végigkísért a sport. 26 évesen, fiatal testnevelőtanárként derült ki súlyos vesebetegsége, ami azonnal művesekezelést igényelt. 1992-ben vesetranszplantáción esett át, és visszatért a sporthoz és munkához. A kapott veséje 14 évig segítette, majd 2008-ban újabb vesetranszplantációra került sor. Azóta ismét aktív sportéletet él, és a szervátültetett közösség meghatározó tagja. 2023-ban tizenötödször vett részt a Szervátültetettek Világjátékán, ahol bekerült a „Hírességek csarnokába”. Ma az Európa-Bajnokság asztalitenisz versenyén a dobogó harmadik fokára állhatott. Mottója: „Vannak nehézségek, de minden megoldódik, ‘csak’ mi kellünk hozzá!”

A párosok asztalitenisz-versenye is izgalmas mérkőzéseket hozott: a döntő meccsek rendkívül kiélezettek voltak és látványos összecsapásokat hoztak. A férfi- és női párosok versenyében szívátültetett, tüdőtranszplantált, veseátültetett, májtranszplantált és csontvelőtranszplantált játékosaink kiváló összhangban játszottak, melynek eredményeképpen a magyarok 3 aranyérmet, 1 ezüstérmet és 1 bronzérmet szereztek. A férfiak versenyében a Bácsi Bernát – Szendi János páros aranyérmet szerzett.

forrás: https://www.facebook.com/MSZSZ/?locale=hu_HU

ASZTALITENISZ UTÁNPÓTLÁS EDZŐTÁBOR ÉS REKORDKÍSÉRLET DÁGON

2024.07.22-07.26.

Hetedik alkalommal került megrendezésre a DÁG KSE szervezésében a KOMÁROM-ESZTERGOM VÁRMEGYEI UTÁNPÓTLÁS ASZTALITENISZ EDZŐTÁBOR Dágon, az Oszuska Miklós Sportcsarnokban. Az edzőtábor keretein belül egy magyar rekord megdöntésére is készültek a szervezők. A folyamatos asztalitenisz játék 40 órás rekordját szerették volna megdönteni és új 72 órás rekordot felállítani.

Ebben az évben edzőpartnerekkel együtt 40 gyerek és 15 edzőpartner volt 5 napig a tábor „lakója”. A létszám az előző évekhez képest nőtt! Sok új gyerek érkezett, ami pozitívum! Köszönet azoknak a „kiöregedett” utánpótlás játékosoknak is, akik az idei táborba már edzőpartnerként tértek vissza! „Fát ültettünk és gyümölcs lett belőle”. Az elmúlt évekhez hasonlóan Pósfai Zsolt nélkül a tábor nem jöhetett volna létre, ő látta el a tábor szervezési feladatait és a teljes program összefogását. A tábor szakmai munkájáért Varga László (Dág KSE), továbbá Lukács Csaba és Bánfalvi Péter (Tatai AC) voltak a felelősek. Az edzők csapatához tartozott még Varga Bence (Tatai AC), Szakál Béla (Vértesszőlősi SE), Palkovics János (Leányvár) és Pósfai Bendegúz (Dág KSE), akik az edzők munkáját segítették, mint „másodedzők”. Köszönet illet továbbá minden játékost, akik a hét folyamán edzőpartnerként vették ki a részüket a napi edzésekből. Szerencsénkre sokan voltak, köszönet mindenkinek! Szintén köszönettel tartozunk a tábort segítő önkénteseknek, akik nélkül szintén nem sikerült volna megvalósítani a tábort és az egész hetet.

A tábor hétfőtől szerdáig napi két edzésből állt edzésenként 2,5 órából. A gyerekek elméleti és gyakorlati képzésben is részesültek. Természetesen a koordinációs/kondi edzés sem maradhatott ki. A két edzés között a pihenés mellett érkeztek hozzánk előadók is, különböző témakörökben. Az előadókat abból a megfontolásból választjuk ki, hogy a gyerekeket nem csak az asztaliteniszre, de az életre is tanítjuk ebben a pár napban. Vendégünk volt Füzek Zsófia rendőr hadnagy, aki az internet veszélyeiről tartott előadást. Benkő Péter színművésztől egy „illem órát” vehettek a gyerekek. A kitartásról, a célok kitűzéséről és eléréséről tartott egy érdekes előadást Balázs Róbert, aki a tapasztalatait, élményeit osztotta meg a gyerekekkel az El Camino zarándoklatáról. Mellettük folyamatosan érkeztek hozzánk játékosok az NB-s osztályokból és mutatták be játéktudásukat, vettek részt edzéseinken. Csütörtökön délután a kikapcsolódásé volt a főszerep, strandoltak, pihentek a gyerekek az esztergomi Élményfürdőben. Pénteken pedig tudásszintekre bontva versenyen mutathatták be tudásukat. A Táborbajnokság helyezettjei:

HALADÓK:

  1. Mihály Árpád (Kesztölc)
  2. Varga Csanád (Dág KSE)
  3. Szalados Botond (Tatai AC) és Varga Gréta (Dág KSE)

KÖZÉPHALADÓK:

  1. Csipkés Mór (Dág KSE)
  2. Kreitl Ádám (Tatai AC)
  3. Varga Karina (Dág KSE) és Szabó Péter (Eternit Nyergesújfalu)

KEZDŐK:

  1. Gyurkó Szonja (Mogyorósbánya)
  2. Szklenár Enikő (Leányvár)
  3. Pataki Barnabás (Tatai AC) és Takács Réka (Mogyorósbánya)

 

A tábor ideje alatt egy rekord megdöntését is terveztük. A folyamatos asztalitenisz játék 40 órás magyar rekordját szerettük volna megdönteni. A tervünk az volt, hogy 72 óráig játszunk folyamatosan előre lefektetett szabályok szerint, amit a Magyar Rekord Egyesület vezetőjével, Sebestyén Istvánnal egyeztettünk. A szabályok szerint 6 fix fővel – Bánfalvi Péter (Tatai AC), Szakál Béla (Vértesszőlősi SE), Pósfai Bendegúz (Dág KSE), Varga László (Dág KSE), Varga Csanád (Dág KSE) és Pósfai Zsolt (Dág KSE) – kétórás váltásban játszottunk folyamatosan 72 órát úgy, hogy valaki a fix hat ember közül két órán keresztül játszott, de vele szemben az asztal túloldalán órás, félórás váltásokban bárki játszhatott, köztük valamennyi táborozó gyerek. Nem volt megállás, edzés jelleggel vagy meccset kell játszani, nem volt labdaszedés, az más feladata volt. Végül 07.24. szerda reggel 09 óra 12 perctől 07.27. szombat reggel 09 óra 14 percig játszottunk a hitelesített óránk szerint, így 72 óra 2 perc az új magyar rekord!

Ebben az évben 100 éves a Magyar Asztalitenisz Szövetség, A MAGYAR ASZTALITENISZ! A centenáriumi év tiszteletére született meg a rekordkísérlet ötlete. Hogy miért 72 óra? 24 órát játszottunk az aktív felnőtt játékosok tiszteletére, 24 órát az utánpótlás játékosokért és 24 órát az „égi asztalokon” játszókért… Az edzőtábor idejére pedig további 28 óra játékot terveztünk, így összesen megvalósult a 100 óra játék az egy hét alatt!

A rekordkísérletben, a fent említett 72 óra és 2 percben, összesen a hat fix játékoson túl a jegyzőkönyvek alapján még 75 (!) asztaliteniszező vett részt, azaz összesen 81 játékos ütötte a labdát! Továbbá az egész rekordkísérlet ideje alatt biztosítanunk kellett jegyzőkönyvvezetőket és tanukat, akik részvételükkel, aláírásukkal hitelesítették, hogy minden szabályszerűen működött. A 72 óra alatt összesen 41 fő ellenőrizte a játékot, éjjel nappal folyamatosan és erről hitelesített jegyzőkönyvet vezettek. A rekordkísérlet alatt Sebestyén István is ellenőrizte a játék menetét, és online közvetítések is voltak a DÁG KSE ASZTALITENISZ Facebook oldalán. Tehát az új rekord felállításához összesen 122 ember összehangolt munkájára volt szükség!!! Nagyon sok csapattól érkeztek játékosok felhívásunkra az ország számos pontjáról, és ellenőrnek is jelentkeztek teljesen idegenek, csak azért, hogy részesei legyenek ennek a nem mindennapi vállalkozásnak. Minden résztvevőnek készült egy névre szóló emléklap a rekordkísérletben való részvétel emlékére! De nem csak azokat illeti elismerés, akik játszottak vagy ellenőrként vettek részt, hanem azokat a háttérembereket is, akik végig „kiszolgálták” a csapatot és mindent megtettek a sikerért! Köszönet az M4 Asztalitenisz Magazinjának és a GRAN TV munkatársainak, akik kilátogattak hozzánk és riportot készítettek az eseményről és a résztvevőkről.

72 órára megállt a világ Dágon! De már megint rohan tovább…Üzenjük minden 72 órásnak: „Ne siess, az idő úgy is rohan, ami neked jutott, azt éld meg boldogan”! Mi ezt tettük! Bízunk benne, hogy ezen idő alatt tudtunk egy életre szóló élményt adni a résztvevőknek! És igen, mind a 122 ember és az összes kilátogató megtapasztalhatta, hogy A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!

Az edzőtábor a Magyar Falu Program „Falusi Civil Alap 2023 programszervezési támogatása” kiírás keretében az FCA-KP-1-2023/4-000629 számú „Időn és határon átívelő, múltidéző és jövőépítő, közösségformáló sportrendezvények Dágon” című pályázat támogatásával került megrendezésre.

Megyei Asztalitenisz UP tábor – meghívó

Tisztelt Csapatok, Csapatvezetők!

Immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Komárom-Esztergom Vármegyei Asztalitenisz Utánpótlás Edzőtábor 2024. július 22-27. között Dágon, várhatóan 40 gyermek, fiatal játékos, valamint edzők, edzőpartnerek, meghívott vendégek részvételével. Az edzések mellett ezúttal is sok színes programmal és egy országos rekordkísérlettel várjuk a táborlakókat és az érdeklődőket, míg a záró napon a szokásos sportnappal egybekötött versenyek, koncertek kerülnek megrendezésre!

A tábor tervezett programja röviden:

– Utánpótlás edzések, nevelő és fejlesztő programok

– 100 éves a magyar asztalitenisz – 100 óra asztalitenisz a tábor alatt!

– Rekordkísérlettel tisztelgünk a múlt, a jelen és a jövő játékosai előtt.
o   72 óra folyamatos asztalitenisz játék!!!
o   24 óra minden korosztálynak – utánpótlás – felnőtt – veterán.

– A tábor alatt szerdától éjszakánként asztalitenisz verseny 20.00-tól 06.00-ig!

– Az M4 Sport Asztalitenisz Magazinja riportot készít a rekordkísérletről.

A tábor részletes programja mellékelten!

Ezúton szeretettel meghívjuk a megyei asztalitenisz közösség tagjait is a 72 órás folyamatos asztalitenisz játék rekordkísérletben való részvételre, valamint az éjszakánként megrendezésre kerülő asztalitenisz versenyekre és a táborzáró sportnapra!

További részletek és jelentkezés esetén keressétek Pósfai Zsoltot a 06-30-9342-381-es telefonszámon vagy a posfai.zsolt@invitel.hu e-mail címen!

Üdvözlettel:

Varga László
KEMATSZ elnök

Dág edzőtábor program 2024

 

Utánpótlás DC verseny

Dág, 2024. június 23.

2024. június 23-án került megrendezésre Dágon a 2023-2024-es szezon utolsó, évzáró utánpótlás versenye. Hét egyesületből érkeztek a versenyzők, 11 csapattal.

Az I. és a II-III. Liga játékosai külön versenyszámban indulhattak, két fős csapatokban DC jelleggel (1-1 egyéni mérkőzésből és 1 páros meccsből állt egy összecsapás). Sajnos Tatáról nem érkeztek versenyzők, így egy kicsit „csalóka” a végeredmény, de akik ma ott voltak, azok az utolsó labdamenetig küzdöttek a végső győzelemért!

A verseny végeredménye:

I. Liga:

  1. Dág KSE I. (Varga Csanád – Varga Gréta)
  2. Kesztölc (Mihály Árpád – Salánki Krisztián)
  3. Eternit / Tatabánya (Kiss Réka – Hoffmann Tímea)

II.-III. Liga:

  1. Dág II. (Csipkés Mór – Varga Karina)
  2. Dág III. (Erős Ákos – Pósfai Sándor Zalán)
  3. Hármas holtversenyben:
    – Eternit / Esztergom (Góg Sümegi Barnabás – Bacsó Zalán)
    – Mogyorósbánya (Gyurkó Szonja – Takács Réka)
    – Dág IV. / Leányvár (Maróti Judit – Sinkovics Aurél – Szklenár Enikő)

Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek, és jó pihenést kívánunk a nyári szünetre!

A következő megyei asztalitenisz utánpótlás esemény a Dág KSE szervezésében megrendezésre kerülő nyári tábor lesz 2024. július 22-27. között, melyre korlátozott számban, de még van mód jelentkezni a csapatvezetőknél!

Vármegyei sikerek az NB-s csapatbajnokságokban

Lezárultak a küzdelmek az NB-s csapatbajnokságokban a 2023/2024-es szezonban, melyet vármegyei csapataink kiemelkedő eredményekkel zártak: két bajnoki címet is bezsebeltek, de a többi alakulat is szép teljesítményt nyújtott.

NB I. Nyugat

Tatai Atlétikai Club I. – 1. helyezés

„Egyesületünk egyes számú csapatának játékosgárdájában nem történt változás a tavalyi évhez képest, így a szezonkezdet előtt joggal remélhettünk egy újabb szép szereplést. Azonban az élet kissé közbeszólt: Epinger Marci sérülése miatt az első három összecsapáson Adamik Csenge, a negyediken Varga Bence kapott lehetőséget, a 8. és 9. fordulóban pedig Simon Ferenc sietett a csapat segítségére a sérülést szenvedő Béres Szabolcs helyett. Végül alakulatunk egyetlen, a lehető legkisebb különbséggel elszenvedett vereséget leszámítva hibátlan mérleggel hódította el az aranyérmet az NB I. Nyugati csoportjában. Örömteli, hogy Béres Szabolcs egyetlen mérkőzést veszítve a bajnokság legjobbja lett, Bak Imre a harmadik legjobb volt idén, Epinger Márton 17 évesen a 7., Daru Zsolt pedig az egyéni ranglista 11. helyén végzett.” – tájékoztatott Varga Bence, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Bak Imre, Béres Szabolcs, Daru Zsolt, Epinger Márton, Adamik Csenge, Simon Ferenc, Varga Bence

NB II. Észak-Nyugat

Tatai Atlétikai Club II. – 2. helyezés

„Eredményes szezont tudhatunk magunk mögött. A megszokott arcok mellett idén a csapatunkat erősítette Simon Ferenc, aki országosan elismert szakember a pingpongos berkeken belül mind edzőként, mind pedig játékosként. Simi mindösszesen 2 meccset veszítve, a bajnokság legjobb egyéni teljesítményét nyújtva járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez. Adamik Csenge és Pattantyús Petra számos alkalommal törtek borsot férfi sporttársaik orra alá: mindketten 60% fölötti eredménnyel zárták a szezont. Nagy Balázs és Barassó Máté egész évben stabilan szállították a tőlük megszokott szép eredményeket, jómagam pedig rengeteget fejlődtem idén, ami számomra külön öröm. Habár voltak necces pillanatok, azt gondolom, hogy maximálisan elégedettek lehetünk.” – számolt be Varga Bence, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Adamik Csenge, Pattantyús Petra, Simon Ferenc, Nagy Balázs, Barassó Máté, Varga Bence

Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület I. – 6. helyezés

„Az Esztergomi Asztalitenisz SE NB2-es szezonja felülmúlta a várakozásokat. Az egyesület célkitűzése a következő szezonban történő NB2-es szereplés jogának kivívása, így legrosszabb esetben a 8. hely megszerzése volt. Az egész idényben egységes csapat ezt a célkitűzést nagy mértékben felülmúlva végül a 6. helyet szerezte meg, mely az elmúlt mintegy 20 év legjobb eredménye. Már az őszi szezonban éreztük, hogy csapatunkat ebben az idényben a kiesés veszélye messze elkerüli. A csapat legeredményesebb játékosa Petkovics Barnabás lett 58%-os eredménnyel. A szezon elején Váli Zsolt a sérülése miatt alacsonyabb osztályba került nevezésre, de szerencsére felépült és mint feljátszó, tudta segíteni csapatunkat több mérkőzésen is, szintén 58%-os eredményt elérve. Az egyesület vezetése ezúton is gratulál a szép eredményhez!” – értékelt Horváth Ákos, az egyesület szakosztályvezetője.
A csapat tagjai: Petkovics Barnabás, Szklenár Máté, Dr. Pálinkási Csaba, Horváth Ákos, Váli Zsolt, Haraszti Jenő, Fekete László

NB III. Közép-Dunántúl

Vértesszőlősi Sportegyesület – 1. helyezés

„A tavalyi bajnokság megnyerése után csapatunk nem vállalta az NB II-es tagságot, mivel tudtuk, hogy a magasabb osztályhoz erősíteni kellett volna. Ezzel szemben az történt, hogy a csapat legkorosabb tagja /Kovács Csaba/ bejelentette, hogy az idei bajnokságban már csak beugróként számíthatunk rá. Helyét az új idényre Kaposi Péter vette át. A célkitűzésünk ebben az évben is minimum valamelyik dobogós helyezés megszerzése volt. Az év folyamán többször is állandó játékosaink pótlásával kellett megküzdenünk, de ezt szerencsére egy mérkőzés kivételével jól megoldottuk. Ami nagyon fontos, hogy a legmegbízhatóbb párosunk /Illés Roland-Saláta Ferenc/ az idei bajnoki évadban is minden mérkőzését megnyerte, és „második” párosunk /Szakál Béla-Kaposi Péter/ ha kisebb-nagyobb egyet nem értések árán is, de többségében hozták mérkőzéseiket, így 14 esetben 2:0-ás előnnyel, és 6 alkalommal, döntetlennel kezdhettük az egyéni mérkőzéseket. A szezonban csapatunk legjobb játékosa Szakál Béla lett /67 mérkőzés, 88%-os teljesítmény/, akinek még jobb lehetett volna az eredménye, de több biztos győzelmű mérkőzésen nem játszott. Illés Roland a szinte teljes szezont végig játszva, a csapat legmegbízhatóbb játékosa lett /76 mérkőzés, 82%-os teljesítmény/. Sajnos Saláta Ferenc a bajnokság folyamán többször is sérülésekkel bajlódott, de még így is sikerült segítenie a csapatot /64 mérkőzés, 67%-os teljesítmény/. Kaposi Péter kiválóan oldotta meg a beugrást, és végig kitartóan hallgatta párostársa „jó tanácsait” /70 mérkőzés, 41%-os teljesítmény/. A két kisegítő emberünk Kovács Csaba /16 mérkőzés, 63%-os teljesítmény/ és Baloghy Péter /11 mérkőzés, 36%-os teljesítmény) is minden dicséretet megérdemel, hogy győzelmeikkel hozzájárultak csapatunk meneteléséhez. Az idei bajnokság megnyerését annak köszönhetjük, hogy egész évben nagy akarással, és megbízható játékkal, azokon a mérkőzéseken, ahol mind a 4 kezdő játékosunk játszott, csak egyszer vesztettünk. A bajnoki cím ismételt elnyerése meghozta kedvünket, és egy erősítéssel belevágunk jövőre az NB II-es bajnokságba, ahol a cél a bennmaradás elérése lesz… reméljük sikerrel.” – fogalmazott Saláta Ferenc, a csapat játékosa.
A csapat tagjai: Illés Roland, Saláta Ferenc, Szakál Béla, Baloghy Péter, Kovács Csaba, Kaposi Péter

Dág Községi Sportegyesület – 4. helyezés

„A 2023-24-es szezonban a csapat a dobogón szeretett volna végezni a bajnokság végén. Ehhez minden feltétel adott volt. Egy jó őszi szezon után sajnos Szikora Bence sérülése keresztül húzta a csapat számítását. Pedig a „hátsó” emberek is felnőttek a dobogós helyre. Az utolsó három fordulóban már Szikora Ágoston is sérülten játszott, az utolsó mérkőzést sajnos fel is kellett adnia, pedig ott a bronzéremért folyt a csata. A csapat igy a negyedik helyen végzett, a fent említettek alapján ez így szép eredmény. A csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, a szerencse kicsit állhatott volna jobban mellénk. Jövőre újra megpróbáljuk!” – számolt be Pósfai Zsolt, az egyesület szakosztályvezetője.
A csapat tagjai: Szikora Bence, Szikora Ágoston, Szikora Márton, Szikora Kristóf, Jókai Csongor, Elek Tamás, Varga László, Pósfai Zsolt

TOP12 2023-2024. végeredmény

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség 2024. június 16-án Esztergomban rendezte meg az évzáró TOP12 versenyt mindhárom megyei osztályban. A versenyre végül a megye I-ben 7 résztvevővel, a megye II-ben 12 résztvevővel, a megye III-ban pedig 9 résztvevővel került sor. Szoros, élvezetes és sportszerű mérkőzések után az alábbi végeredmények alakultak ki.

Gratulálunk a bajnokoknak, a dobogón végzett játékosoknak, és valamennyi résztvevőnek az elért eredményhez! Köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban a segítséget Wiszt Péternek, Palkovics Jánosnak és Pósfai Zsoltnak, és köszönjük a helyszín biztosítását az Esztergomi ASE csapatának! A verseny elején megsérülő Dósa Mihálynak ezúton is jobbulást kívánunk!

Megye I. osztály

  1. Váli Zsolt (Esztergom)
  2. Makovics Tamás (Esztergom)
  3. Haraszti Jenő (Esztergom)
  4. Senkál Lajos (Tata)
  5. Pósfai Bendegúz (Dág)
  6. Kovács Milán (Vértesszőlős)
  7. Licul László (Tata)

Megyei II. osztály

  1. Mészáros Kornél (Kesztölc)
  2. Mihály Árpád (Kesztölc)
  3. Helmayer Norbert (Annavölgy)
  4. Bognár Miklós (Pilismarót)
  5. Somogyi Péter (Pilismarót)
  6. Biszak Mihály (Annavölgy)
  7. Schmidt István (Esztergom)
  8. Kálmán Zoltán (Dág)
  9. Steiner Ákos (Szomód)
  10. Benkovics László (Pilismarót)
  11. Bors Péter (Esztergom)
  12. Dósa Mihály (Leányvár)

Megyei III. osztály

  1. Bogyó László (Tatabánya)
  2. Czitrovszky Tamás (Tatabánya)
  3. Hoffmann Péter (Tatabánya)
  4. Klinger Zsolt (TABAK)
  5. Kara Zoltán (Kesztölc)
  6. Szele Dániel (Esztergom)
  7. Szabó Mátyás (Esztergom)
  8. Tőke Melinda (TABAK)
  9. Csákfalvi László (TABAK)

Megyei Csapatbajnokság 2023-2024. végeredmény

A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett 2023-2024-es megyei csapatbajnokságok hivatalos végeredménye:

Megye I. osztály

  1. Esztergomi ASE II.
  2. Dág KSE II.
  3. Ácsi Kinizsi SC

Megyei II. osztály

  1. Annavölgyi Bányász SE
  2. Pilismarót SC I.
  3. Dág KSE III.

Megyei III. osztály

  1. Tatabánya I.
  2. Tatabánya II.
  3. Tarján

A bajnokságok teljes végeredménye mellékelten, illetve valamennyi mérkőzés hivatalos eredményével, tabellájával és az egyéni ranglista eredményekkel elérhető a KEMATSZ honlaphoz kapcsolódó Drive felületen:

KEMATSZ DRIVE

TELJES VÉGEREDMÉNYEK

Az eredményhirdetésre 2024. június 16-án Esztergomban került sor a TOP12 versenyt követően.

Gratulálunk a bajnokoknak, a dobogón végzett csapatoknak, és valamennyi résztvevőnek az elért eredményhez!

 

VII. Megyei Utánpótlás Edzőtábor – Dág 2024. július 22-27.

Utánpótlás asztalitenisz edzőtábor Dágon 2024.07.22-07.27-ig.

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a nyári megyei utánpótlás edzőtábor – sok színes programmal, edzésekkel és egy rekordkísérlettel várjuk a táborlakókat. A záró napon a szokásos sportnap, versenyek, koncert!

A tábor tervezett programja:

  • utánpótlás edzések, nevelő és fejlesztő programok
  • 100 éves a magyar asztalitenisz – 100 óra asztalitenisz a tábor alatt! Rekord kísérlettel tisztelgünk a múlt, a jelen és a jövő játékosai előtt.
    • 72 óra folyamatos asztalitenisz játék!!!
    • 24 óra minden korosztálynak – utánpótlás – felnőtt – veterán.
    • A rekordkísérlettel a daganatból kigyógyult gyerekek sportolását segítő Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítvány munkájának támogatására gyűjtünk felajánlásokat.
  • Asztalitenisz verseny a tábor utolsó napján a sportnap keretében – a versennyel tisztelgünk azon játékosok előtt, akik már az égi asztalokon játszanak.
  • A tábor alatt minden éjszaka asztalitenisz verseny 20.00-tól 06.00-ig!
  • Terveink szerint az M4 riportot készít a rekordkísérletről.

További részletek Pósfai Zsolttól, tel: 06-30-9342-381.

KEM-ATSZ Utánpótlás DC Kupa Dág, 2024.06.23.

A verseny célja:

Játék és versenyzési lehetőség biztosítása a Komárom-Esztergom vármegyében játszó igazolt, amatőr és hobbi utánpótlás asztaliteniszezők részére.
A versenyszámokban induló játékosokat kérnénk a tudásszintjüknek megfelelő versenyszámba nevezni!
Az egyes versenyszámokban az igazolt és nem igazolt játékosok nem lesznek külön bontva. A lányok nevezhetnek a fiúk közé is. /I-II. versenyszámok /
Az egyes versenyszámokba történő nevezések elbírálásánál, és a sorsolások kialakításánál az UP Csapatbajnokság Ligáinak ranglistái lesznek a mérvadóak.
Az egyes Ligákban szereplő játékosok felfelé nevezése lehetséges, lefelé nem. /Pl. 3. Ligás játékos nevezhet az I. versenyszámba, de 1. Ligás játékos nem indulhat a II. versenyszámban.
Minden játékos csak egy versenyszámban indulhat.
Azon játékosok, akik esetleg nem indultak az UP Csapatbajnokság egyik Ligájában sem, és új játékosként csatlakoznak a versenyrendszerhez – besorolásukat a versenybíróság felülbírálhatja – egyeztetve a nevező egyesület vezetőjével.

Versenyszámok:

  • Versenyszám – I. Liga játékosai részére/kivétel a felfelé nevezett játékosok
  • Versenyszám – II-III. Liga játékosai részére. / kivétel a felfelé nevezett haladó játékosok

A verseny ideje:

2024.06.23. (vasárnap) – kezdés: 9:00 órakor
8:00 óra: Kapunyitás, 8:50 óra: Megnyitó

A verseny helyszíne:

2522 Dág, Hunyadi János u. 1. (Oszuska M. Sportcsarnok)

Versenybírók: 

  • Pósfai Zsolt
  • Varga László
  • Pósfai Bendegúz

Nevezés:
Előzetesen, írásban a következő e-mail címre: posfai.zsolt@invitel.hu (név, egyesület, születési dátum és kategória megnevezésével!)
Nevezések beérkezésének határideje: 2024.06.20. (csütörtök) 22:00 óra
További információk: Pósfai Zsolt, tel: 06309342381

 Díjazás:

A versenyszámok helyezettjei kupa és érem díjazásban részesülnek.

A verseny lebonyolítása:

A mérkőzések 10 db JOOLA 2000S asztalon, JOOLA FLASH labdával kerülnek lebonyolításra. A két fős csapatok rövidített DC rendszerben küzdenek meg egymással, azaz egy-egy egyéni és egy páros mérkőzés kerül lejátszásra, a beírt mérkőzéslap alapján. A versenyszámok csoportmérkőzésekkel kerülnek megrendezésre. Minden mérkőzés 3 nyert játszmáig tart.

Nevezések számától függően a változtatás jogát fenntartjuk.

Egyéb:

  • A verseny résztvevői kötelesek sportöltözetben megjelenni. A játéktérben csak sportcipőben lehet tartózkodni. Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a szervezők felelősséget nem vállalnak.
  • Sportorvosi igazolás nem szükséges, mindenki saját felelősségére indulhat.
  • A verseny folyamán felmerülő egyéb kérdésekben a MOATSZ érvényben lévő szabályzata
    az irányadó.
  • A verseny során fotók és videók készülnek, amelyek a támogató szervezetek felé továbbításra kerülnek, valamint a KEMATSZ és a Dág KSE weboldalán és Facebook oldalán közzétételre kerülnek.
  • A versenyre való nevezéssel, illetve az esemény helyszínére történő belépéssel az érintettek az adatkezeléshez hozzájárulnak.

Dág, 2024.06.05.

Pósfai Zsolt
KEMATSZ Utánpótlás koordinátor